A könyvelés miatt nem kell aggódnunk egy ilyen székhelynél

A számok és táblázatok világa mindig rendkívül idegen volt tőlem. Sosem tudtam kiigazodni ezeken, úgyhogy azzal is tisztában voltam, hogy nem a könyvelői pálya lesz számomra az ideális. Attól függetlenül, hogy szerintem a legjobb barátomnak sem ez volt az első elképzelése, mikor arra gondolt, hogy mi lesz belőle majd, ha egyszer felnő. Nem számít azonban, hogy mit mondtak neki a középiskolában a matektanárok, kiderült, hogy nagyon jó képességei vannak a számokhoz.

Az érdekes csupán az, hogy most, hogy egy egész jó pozíciót szerzett az adott cégnél, továbbra sem feltétlenül elégedett. Sokszor mondja nekem, hogy azért így is elég fárasztó egész nap a számítógép előtt ülni és nagyon nagy a nyomás is rajta. Éppen ezért csodálom én inkább távolról, mivel én biztos nem bírnám.

Vicces, hogy ezt mondom, miközben az előző hónapban most már hivatalosan a saját cégem vezetője lettem. Bármilyen hihetetlen is ez számomra. Ettől függetlenül mindig is volt egy ilyen álmom, a baj csak az volt, hogy korábban nem találtam egy olyan céget magam mellé, mint a Székhely Centrum. Ők ugyanis a cégalapítás minden lépésén átvezettek, ráadásul úgy, hogy azt is megtudhattam tőlük, hogy mik a székhelyszolgáltatás feltételei.

Utóbbi miatt találtam egyébként rájuk. Simán csak a neten érdeklődtem, mikor feltűnt a nevük. A következő pillanatban pedig már az oldalukon jártam és nagyon tetszett az, amit láttam. A Székhely Centrum ugyanis tisztában van azzal, hogy manapság mennyire nehéz kitűnni az internetes környezetből. A leendő vásárló bizalmának az elnyerése az egyik legfontosabb dolog. Ők pedig ezt egy olyan oldallal biztosították nekünk, ahol mindenre könnyedén rá fogunk találni, anélkül, hogy bármi elterelné a figyelmünket.

Ha csak gyorsan túl akarunk esni az egész folyamaton, akkor a kezdőlapon elolvashatunk minden fontosabb információt és fel is hívhatjuk őket. Ha azonban egy kicsit részletesebben kíváncsiak lennénk mondjuk egy olyan témára, mint a székhelyszolgáltatás feltételei, akkor erre is van lehetőségünk. Nézzünk rá a felső menüre és válasszuk ki azt a feliratot, ami minket érdekel.

Itt jött egy újabb nagyon jó pont a Székhely Centrum mellett. Mivel nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a tájékoztató szövegeik érthetők legyen még egy olyan laikus számára is, mint én. Így pedig hamar felfoghattam, hogy mik a székhelyszolgáltatás feltételei és miért is olyan fontos az, hogy az embernek jó székhelyszolgáltatója legyen.

Sok vállalkozó ugyanis nem igazán foglalkozik a székhelyével. Simán csak beírják az ingatlanukat az alapító papírra és azt hiszik, hogy ezzel végeztek is a munkával. A székhelyünk kapcsán azonban rengeteg kötelezettségünk van, amiknek ha nem teszünk eleget, akkor büntetést is kaphatunk. Ha azonban a Székhely Centrumtól igénylünk székhelyszolgáltatást, akkor amellett, hogy a fővárosban, vagy Újlengyelben alapíthatunk székhelyt, még kapni fogunk egy asszisztenst is, aki segíteni fog nekünk. Rábízhatunk minden olyan munkát, ami a székhellyel kapcsolatos lenne, ezzel pedig rengeteg teher esik majd le a vállunkról.

Nagyon tetszett tehát az, amit a Székhely Centrum ajánlott nekem. Éppen ezért nemsokára fel is kerestem őket az oldalon található telefonszámon. Nagyon örültem neki, hogy az egész ügyintézés hasonló gördülékenyen ment, mint a tájékozódás. Így pedig rövid időn belül nemcsak a saját cégemnek lettem a tulajdonosa, hanem a székhelyemnek is.