Nem kell könyvelőnktől kérdezni a székhelyszolgáltatás feltételeit
A könyvelés egy olyan része az életnek, amit senki nem tud megkerülni. A nagymamám könyvelő volt és gyerekként egyáltalán nem értettem, hogy mi ez a munka. Az egyetlen impulzus, amit ezzel kapcsolatban kaptam, az az volt, hogy amit nagyanyám csinál, az nagyon fontos és más nem tudná elvégezni. Évek múlva azonban rájöttem, hogy miért is volt annyira komoly ez a munka és, hogy mennyit tud segíteni az életen egy jó könyvelő.
Egy könyvelő igazából olyan, mint egy útbaigazító egy labirintusban. A végtelen jogszabály és azok változása, az egyszerű embert sokszor tényleg teljesen kétségbe tudják ejteni. Egy könyvelő azonban tisztában van azzal, hogy éppen mi a következő teendő, ha legálisan szeretnénk menedzselni az üzletünket. Én sem tudom, hogy mi lenne velem, ha az egyik barátom anyukája nem vállalta volna be a könyvelésemet.
A székhelyemet azonban még az ő segítsége nélkül tudtam megalapítani. Mindig is érdekelt egy saját vállalkozás létrehozása, de tudtam, hogy ez mennyi papírmunkával és bonyodalommal is járhat. Ezért az interneten elkezdtem keresgélni a székhelyszolgáltatás rendelet kapcsán és így kötöttem ki a Székhelyszolgáltatás24 oldalán. Hihetetlen belegondolni, hogy tényleg nem kellett mást tennem, mint beírni egy ilyen rövid kulcsszót és már meg is találtam a lehető legjobb céget erre a témára.
A Székhelyszolgáltatás24 oldala rögtön azt érezteti velünk, hogy szívesen látnak itt minket. Nem számít, hogy profik vagyunk, vagy esetleg olyan kezdők, mint én. A menüpontok úgy vannak kialakítva, hogy mindenki hamar meg tudja találni azt, amire szüksége van. És muszáj megemlítenem még azt is, hogy a kinézetre sem lehet panasz. Az oldal összességében egy olyan cégnek az arculatát mutatja, ami rendesen karban van tartva.
A székhelyszolgáltatás rendelet kapcsán szerettem volna információkat gyűjteni. Rengeteg hasznos információval rendelkeznek a székhelyszolgáltatás témában és erről is volt egy külön cikkük. Rá is kattintottam és elkezdtem olvasni a hozzá fűzött tájékoztatót. Ez volt az első pillanat, amikor tényleg azt éreztem, hogy a cégem megalapítása valóság lehet. Odáig attól tartottam, hogy számomra ez az egész folyamat túl bonyolult lesz. A Székhelyszolgáltatás24 azonban bebizonyította nekem, hogy egy ilyen komplex témát is el lehet magyarázni érthetően.
A székhelyszolgáltatás rendelet röviden egyébként annyiról szól, hogy minden cégnek szüksége van egy bejegyzett székhelyre. Nem mindegy azonban, hogy az embere milyen székhelyet választ, illetve, hogy kitől bérli azt. A Székhelyszolgáltatás24 pedig mindent el tud intézni nekünk. Több székhelyből is választhatunk náluk, amik mind gyönyörű, vagy éppen nagyon költséghatékony helyeken vannak.
Kíváncsi voltam a tarifáikra, elvégre kezdő vállalkozóként minden forint számított. Szerencsére azonban itt sem okoztak csalódást. A Székhelyszolgáltatás24 árai igazából megfelelnek egy komolyabb villanyszámlának. Sokan azt gondolhatják, hogy maguktól is el tudják vezetni a vállalkozásukat és a székhelyüket. Én azonban azon a véleményen vagyok, hogy az erre elhasznált időt igazából a vállalkozásunkba is fektethettük volna.
Végül meghoztam a nagy döntést és felkerestem őket, az oldal több pontján megtalálható telefonszámon. Az ügyintézés pont olyan volt, mint, ahogy azt a korábbi élményeim alapján elképzelhettem. Lényegretörők voltak, de mégsem éreztem azt, hogy nem figyelnének rám. A kérdéseimet készségesen megválaszolták és rövid időn belül már a saját székhelyemről irányíthattam a vállalkozásomat. Ezt pedig csak a Székhelyszolgáltás24 csapatának köszönhetem.