Sikernek könyvelem el az új fűtésrendszer telepítését
A könyvelés egy olyan része a munkának, ami mindenképpen szükséges, viszont nagyon kellemetlen perceket tud okozni az embernek. Korábban is tudtam, hogy milyen fontos dolog, viszont csak akkor értettem meg igazán, mikor elkezdtem a saját vállalkozásomat. Az egyik ismerősöm anyukája elvállalta, hogy könyvel majd engem és őszintén, rengeteg helyzetből kimentett már.
Az adózás és a könyvelés olyan, mint egy labirintus, ami ráadásul folyamatosan változik. Bár mindig próbálok mindent időben befizetni, volt, hogy így is hiba csúszott a számításaimba. Nem azért, mert nem lett volna meg a pénz, hanem azért, mert nem tudtam, hogy hol kéne befizetnem és mikor. Ilyenkor pedig egy könyvelő olyan lesz, mint valami védőangyal, aki megsegít minket az ilyen nehézségekben. Én sem tudom, hogy most hol lennék a könyvelőm nélkül.
Na meg persze, ha nem jött volna az egyik nap szembe a kereséseim során a Fűtésrendszerek oldala. Mindig is érdekeltek az alternatív fűtésrendszerek, de sosem hittem azt, hogy elég pénzem lenne arra, hogy lecseréljem a mostanit. Mostanában azonban félre tudtam rakni valamennyit, viszont a következő probléma az volt, hogy nem tudtam milyen cégnél lenne érdemes elintézni ezeket a munkálatokat. Az elektromos padlófűtések keresésemre azonban kiadott egy Fűtésrendszerek nevű oldalt és úgy voltam vele, hogy adok egy esélyt nekik.
Már azután tudtam, hogy jól döntöttem, mikor rákattintottam a linkre. Az oldaluk igényes, viszont nincsen túldíszítve. Ez pedig azt eredményezi, hogy mindent könnyen meg lehet találni rajta. Alapból érdemes végigolvasni a kezdőlapon található szövegeket, mivel elmagyarázzák nekünk a legfontosabb tudnivalókat a cégről. Az internet személytelen világában pedig üdítő volt megtudni az adott cégnek a gondolatait a szakmájáról.
Nagyon sokféle fűtésrendszer telepítését igényelhetjük tőlük. Engem azonban most elsősorban az elektromos padlófűtések érdekeltek. Mindegyikhez tartozik egy hosszabb leírás is, ahol részletesen elmagyarázzák nekünk, hogy miket érdemes tudni az adott rendszerről. Az elektromos padlófűtések kapcsán például megtudhattam, hogy mennyivel kényelmesebb és biztonságosabb, mint bármelyik más fűtési forma.
Alapból már az, hogy elektromos árammal fűtünk egy teljesen más élményt ad, mint például a gázfűtés. Az otthoni konvektoros megoldással sosem voltam elégedett, mivel nem egyenletes volt a hőelosztás. Az elektromos padlófűtések azonban a lakás összes részére eljuttatják a kívánt meleget, ráadásul úgy, hogy a leghidegebb időben sem kell papucson vagy zoknin aggódnunk. Ez a mostani fűtésrendszerem mellett elképesztően hangzott, úgyhogy tovább informálódtam.
Kellemes meglepetés volt, hogy a Fűtésrendszerek nem csak az előnyökről tájékoztatott minket, hanem arról is, hogy esetleg milyen gyengeségei vannak a padlófűtésnek. Ez azonban nem tántorított el attól, hogy végül az elektromos padlófűtések mellett döntsek. Már csak arra voltam kíváncsi, hogy valóban olyan egyszerű lesz-e a telepítés, mint ahogy ígérték. Hiszen annyi embertől lehet hallani, hogy milyen sokat kell várniuk egy ilyen munkára, aminek a végeredménye sokszor hagy némi kívánnivalót maga után.
A Fűtésrendszerek azonban ezen a ponton is megmutatta nekem a profizmusát. Az ügyfélszolgálatot könnyen el tudtam érni és az időpont, amit kaptam tőlük, pár nappal későbbre szólt. Nem kellett tehát hónapokat várnom az elektromos padlófűtés telepítésére. A szakember nagyon pontosan dolgozott és nemsokára már el is kezdhettük használni az új fűtésrendszert. Nagyon elégedett voltam a szolgáltatásuk minden egyes pontjával, úgyhogy másoknak is csak ajánlani tudom a Fűtésrendszerek csapatát.